Így talán nem is olyan furcsa, hogy a magyarországi ősbemutató után, ’84-ben, a messzi-messzi Egyesült Államokban épp erre esett egy csapatnyi amerikai magyar cserkész választása. Bár a produkciót teljesen amatőr módon állították színpadra, hiszen a szereplők többségének nem volt semmilyen színészi adottsága, ott és akkor úgy döntöttek, nekik valamiért épp ezt a darabot kell színpadra vinniük. Az archív felvételeket látva sokan mosolyodtunk el vagy nevettünk fel hangosan, hiszen a produkció kellőképpen sutára sikeredett, de a rossz minőségű képeken is látszik, hogy szívüket-lelküket beletették az előadásba. 25 évvel később, a negyvenes éveikben járó kiscserkészek ugyanabban a táborban jönnek össze, hogy felnőtt fejjel ismét színpadra állítsák közös kedvencüket. Ez alatt a negyedszázad alatt mindannyian változtak, alakultak, formálódtak – saját bevallásuk szerint inkább külsőleg, mint belsőleg, mert a próbák alatt most is éppúgy viselkednek, mint anno kamaszkorukban. Az István, a király életük szerves részévé vált. Ezúttal saját gyerekeiknek, valamint a kiscserkészek egy újabb generációjának mutatják be a darabot, megkísérlik átadni azt az üzenetet, amelyet annak idején meghallottak belőle.

A közel másfélóra alatt nemcsak a szereplők életútjával, családi hátterével ismerkedhetünk meg, de betekintést nyerünk az amerikai magyarság életébe, valamint szó esik a kettős identitás, a gyökér nélküliség problémájáról is.

 

 

 

Pigniczky Réka, a film rendezője ’56-os menekültek gyermeke, ahogyan egykori cserkészcsapattársai is. Ennek a generációnak a magyarságtudatát, amerikai mivoltát, mindennapjait próbálja meg feltérképezni a dokumentumfilm, illetve szembesíteni a nézőt azzal, mennyivel nehezebb nem asszimilálódni, hanem árral szemben úszni, megőrizni egy idegen országban a szokásokat, hagyományokat, az anyanyelvet. Szüleik még görcsösen ragaszkodtak magyarságukhoz, Pigniczky kortársai azonban már sokkal felszabadultabban kezelik ezt a kérdést, hiszen bármikor visszatérhetnek az anyaországba, rövidebb vagy hosszabb időre, találkozhatnak rokonaikkal, a vasfüggöny már nem választja el őket az itthon maradottaktól.

A film rendezője már bizonyított előző munkájával, a Hazatéréssel, amelyben édesapja, Pigniczky László történetét mesélte el. Az Inkubátor hasonlatos elődjéhez, elgondolkodtató történet, amely számtalan vidám és torokszorító percet szerez nézőinek. Bátran ajánlom azoknak, akiket máshova vetett a sorsuk, és azoknak is, akik maradtak, mert kalandvágy tombol bennük.

 

INKUBÁTOR/ INCUBATOR
    Dokumentumfilm/ Documentary Feature

(USA/Hungary 2009) 84 perc/min
Írta és Rendezte/Written and Directed by: Pigniczky Réka
Producer: Gerő Barnabás, Pigniczky Réka
Operatőr/Camera: Kiss Gergő
Vágó/Editor: Hargittai László
Zene/Music: Horváth Boldizsár, Horváth Gáspár
Dramaturg/Story Editor: Gellér-Varga Zsuzsanna