Az Örkény Színház legújabb Ascher-bemutatója az alapokhoz tér vissza: kis színpadon pár színész változatos karaktereket mutat be a Bohémélet kapcsán. Olyan ez, mint amikor néhány kreatív gyerek beszabadul a gardróbba, s az ott talált göncökbe öltözve királylányosat játszanak.

A Bohémélet nem a Puccini-opera történetét mutatja be, hanem Henry Murger folytatásokban közölt történeteiből indul ki. Pontosabban az ez alapján született Aki Kaurismäki-filmből. A filmet nem láttam, ez esetben talán jobb is, hiszen az ötletek olyan kavalkádját kapjuk a színpadon, hogy szívesen elhiszem: minden egyes gesztus, minden egyes szerepbravúr itt és most születik, nincs kultúrtörténeti háttere.

Megjegyzem: aki bölcsészszemüveget vesz fel, hogy kipipálja az azonosságokat, az bizony pont az előadás lényegét nem érti: itt és most van, sokkal inkább mint bármikor. Persze, akinek jegyzetelni van kedve, tegye bátran, de az biztos, hogy jónéhány poénról lemarad.

Az egész egy nagy katyvasznak látszik néhány nap távlatából, mégis valahogy összeáll egésszé, ahol nem a történet, hanem a pillanatnyi impresszió a lényeg. Nem baj, ha elveszik a történet drámaisága: az angyali Mimi meghalhat, de a néző mégis nem őt sajnálja, hanem a kis margarétát (Szandtner Anna egyik remeklése a sok közül) és Rodolfót, akik most már biztosan nem érnek oda, hogy a lánynak örömet okozzanak.

A színpadon mindenki mindent játszik, bámulatos gyorsasággal öltöznek át a színfalak mögött a szereplők, hogy aztán angyalszoborként, hízelgő portréként vagy élő szereplőként láthassuk őket viszont. Emlékezetes Szandtner Anna nagyszerű szólótánca, amellyel Rodolfo főművét, a Vörös tenger szétválását adja elő (a bemutatón nyíltszíni tapsot kap, nem véletlenül). Takács Nóra Diána leginkább Baudelaire, a bohókás kutya szerepében beazonosítható: ő az ész a családban, lomha bája megkapó. Széles László tehetségét kicsit leporolta a rendező, végre kicsit megtornáztatva ezzel agytekervényeit. Polgár Csaba a neurotikus papagáj szerepében a legemlékezetesebb, de persze számos emlékezetes villanását említhetnénk még. Máthé Zsolt sokszínűségében most sem csalódunk: a cukorgyáros portréjától a végtelenül buta kidobóemberig újabb karakterekkel gazdagítja eddig is széles repertoárját. Hámori Gabi Mimije légies, éteri jelenség, és még a párizsi kiskocsma pincéreként is képes így maradni. Debreczeny Csaba kicsit háttérbe szorul, ám amikor megjelenik, érdemes rá odafigyelni.

Az előadást kötelezővé tenném elnehezült, szerepkörükbe meszesedett kollégáknak: nem hibátlan, de pontosan megmutatja azt, hogy egy erős kezű, kreatív rendező színészvezetése mi mindent képes kihozni a kollégákból.



Aki Kaurismäki: Bohémélet

Örkény Színház

Rodolfo: Széles László
Marcel:   Debreczeny Csaba
Schaunard: Csuja Imre
Mimi:Hámori Gabriella
Baudelaire, Zálogházas nő,Pincérnő, Biztonsági őr stb.:   Takács Nóra Diána
Musette, Pincérnő, Angyalszobor,Vécésnéni, Margaréta stb.:    Szandtner Anna
Bernard, Blancheron, Gassot,Francis, Rendőrtiszt, Orvos, Benzinkutas stb.:    Terhes Sándor m.v.
Mme Bernard, Nő Marcel ágyában, Titkárnő, Pincérnő, Rendőrnő, Eladónő, Ápolónő stb.:    Kerekes Viktória
Hugo, Rendőr, Pénztárosnő, Kisfiú, Galériás, Taxis, Antikvárius, A Tabac Bár csaposa stb.: Máthé Zsolt
Pincér, Piperkőc férfi, Autóbontós, Rendőr, Csapos, Papagáj, Pisilő férfi stb.:    Polgár Csaba

Közreműködnek:
Murányi Márta – harmonika, Rohmann Ditta/ Újházi Gyöngyi – cselló,
Herczeg Tamás/ Nevelő János – ütőhangszerek, Matkó Tamás – zongora

Díszlet: Izsák Lili       

Világítástervező: Bányai Tamás
Jelmez: Szakács Györgyi        

Asszisztens: Érdi Ariadne
Zene: Matkó Tamás        

Ügyelő: Berta Tamás
Koreográfus: Lisztóczki Hajnal